Vonzások

Egész este Janiéknál voltam, már egy nappal azelőtt bejelentkeztem náluk, és héttől féltizenkettőig maradtam náluk. Azelőtt a műteremben voltam a kedvesemmel, megjavítottam a kerékpárját. Olyan rituális ütemben zajlott minden, csendes, lassú, pontos munkára volt szükség. Nem hangzott el felesleges szó . A műteremben rend volt, ünnepi hangulatot árasztó tisztaság, kevéske nyomdafestékszaggal keverve. Apró fényfoltok játszadoztak a falon. Zsebemben megreccsent a kulcscsomó. Mellette ott rejtőzött egy gumióvszer is, biztos, ami biztos. Meg is kérdezte, miért hoztad magammal ilyen helyzetben. Mint akit tetten értek, félénken vallottam: Hogy ha kell, hát kéznél legyen, emiatt ne legzzen fennakadás, mint máskor. Felkészültem. A válasz eléggé savanyú, elutasító volt, a klasszikus hol, mikor, kivel, mivel-vicc volt. Nem akart velem szeretkezni, mert ne sokkal azelőtt mással volt. Nagyon megalázó helyzetnek éreztem. Szorongva azt mondtam, hogy az ágyon amúgy is sok holmi van és nincs időnk onnan mindent lepakolni. Majd máskor. Az arca meg se rezzent, de nem bírtam már a szemébe nézni, nem mertem szememmel éreztetni vele, hogy tudtam, mi nyomja a lelkét. Ki itt a bűnös? Délután hatóra elmúlt. Együtt léptünk ki a műteremből, mindent alaposan megnéztem magamnak, mintha utoljára tennék ott látogatást. Kihoztam a kerékpárját, aztán bezárta a rácsot, félszegen elváltunk, én balra, ő sietve az Iskola utca felé vette útját. Kihez siet ilyenkor egy nő. Még azt is mondta, annyit üljek amennyit akarok, ne siessek haza, mert tudja, hogy szeretem Jánoséknál. Kábultan mentem a Kossuth utcán, valamit sejtettem, amit magamnak sem akartam bevallani, de most leírom: éreztem, hogy megcsal ezen az estén is, talán utoljára.
Sokat kellett várni a megállóban. Legalább egy félórát. Egy nejlontasakban hoztam a szerszámokat, felraktam az asztalra a festékterítő márványlap mellé. Valószínűleg attól lett festékes, mert a nadrágom csupa fekete lett, amíg Jánosékhoz értem. A műterem előtt elbúcsúztunk, én szaladtam a buszhoz a főtérre, ő meg haza. Amott nagyon hamar eltelt az idő, közben megérkezett a szerelő is, megjavította a hűtőszekrényt. Megnéztem a barátunk legújabb filmjét, megittunk egy finom sört, majd vajaskenyeret sok vereshagymával. Aztán 11 után nagy nehezen elbúcsúztunk, a folyósón tovább beszélgettünk és lassan hazafelé ballagtam. Egész végig az járt a fejemben, hol lehet ez az istenadta nő. Nem mertem felhívni késő este, nehogy a telefont más vegye fel, vagy kinyomja.
Nehezen aludtam, mindenem fájt, főleg a hátam. Ezért úgy döntöttem, hogy a földre terítek, és ott alszom. Reggel valamelyest kábultan ébredtem. Egész éjjel rémálmokkal kellett megküzdenem, Felhívtam a kedvesem délben telefonon, még félálomban volt. Azt mondta, 11-ig aludt, mert az éjjel bulizni volt. Hangja pihent volt, halk és nyugodt, kissé szomorú, mondhatni óvatos is. Ritkán szokott délig aludni, általában a hosszú vonatozás után, meg ha sokáig fennmaradtunk és hajnalig kedveskedtünk egymásnak. Feltevésem beigazolódott, amíg én kisgyereket látogani voltam, addig ő Zsolttal töltötte a nap hátralevő részét, az éjszakát. És le is feküdt vele, hencegte, de én hittem neki. Amint azt nekem félszájjal bevallotta, elment hozzá, aztán söröztek, majd hazamentek és ágyba vitte a kis barátját. Kuncogott azon, hogy milyen furcsa mással szeretkezni és megmutatta, hogyan csókolódzik az új fiúja.