Percek

A: Gondolatban most is ölelem Tarnyulát, nem tudok, nem bírok felejteni.
B: Ha van ízlésed, hát dugjad is, jaj, én már rég elfelejtettem volna.
A: Hát én is. De olyan szép volt a mosolya is. Igaz, hangos, de jól kever.
B: Jól baszik egy faszt. Akinek nincs lelke, baszni, az nem tud jól.
A: Hm, szóval akkor azért sikoltozik, hogy előkotorja a lelkét?
B: Persze, vagy pusztán azért, hogy elűzze a démonokat.
A: Nagyon találó. Meg aztán az milyen nő, aki másnap, hogy megtudja tőled, nem vagyok itthon, felhív egy pasit, és elmegy vele újévig, utána pedig Tunéziába, 2 hétig,se szó, se beszéd? Az ilyen nő sosem szeretett.
B: Az nem nő..., de én ezt tudtam.
A: Csak színlelt, de magának is színlelt. Amúgy, tudod, hol tévedtem?
B: Hol?
A: Amikor hiányzott, nem kellett volna felhívnom azzal, hogy fáj...
B: Persze.
A: Mert a filozófiája az, hogy megvárod, amíg a másik elgyengül, aztán eltöröd a gerincét, és tovább állsz, csakhogy ilyet szerelmes ember nem tesz.
Csak az, aki nem szeret. Aki pusztán játszik.

Huzalok

Nem véletlen, hogy időnként az ember nőgyűlőlővé válik, hisz még az elektromos vezetékekben is a nők viszik a prímet, az Y jelzésű rézvezeték igencsak fontos eleme az elektromos rendszereknek.
Van egy nő, aki egész nap vezetékeket, kapcsolókat és elektromos szerelődobozokat számolgat, leltároz, leír, rendel, egyszóval ebben a világban él. Szereti őket rendezgetni, szemügyre venni, excell táblázatba rendszerezni. Az élete is ilyen: hétfőtől péntekig minden nap más ruhát vesz elő a szekrényből és péntek este mindet rendszerezve a mosógép vagy a szekrény valamely polca felé irányítja. Mintha excel táblázatot szerkesztene. Ne vigyorogj, mert úgy pofán váglak. Nem bírom, ha valaki, miközben lehordom vagy tanácsot adok neki, a szemembe vigyorog. Szerencséd, hogy a képernyő másik felén állsz, mert már rég a fejedhez vágtam volna a katalógusunkat.
És a nő hirtelen férfivá változott. Elnyomta a cigarettáját, a félig elszívott, drága mentolosat, derékba törte, azt hiszem, abban a pillanatban kissé sajnáltam is, mert láttam, a dühös mozdulata szimbolikus: bárkivel azt teszi, mint a cigarettájával, ha az ujjai közé kerül.

Vonzások

Egész este Janiéknál voltam, már egy nappal azelőtt bejelentkeztem náluk, és héttől féltizenkettőig maradtam náluk. Azelőtt a műteremben voltam a kedvesemmel, megjavítottam a kerékpárját. Olyan rituális ütemben zajlott minden, csendes, lassú, pontos munkára volt szükség. Nem hangzott el felesleges szó . A műteremben rend volt, ünnepi hangulatot árasztó tisztaság, kevéske nyomdafestékszaggal keverve. Apró fényfoltok játszadoztak a falon. Zsebemben megreccsent a kulcscsomó. Mellette ott rejtőzött egy gumióvszer is, biztos, ami biztos. Meg is kérdezte, miért hoztad magammal ilyen helyzetben. Mint akit tetten értek, félénken vallottam: Hogy ha kell, hát kéznél legyen, emiatt ne legzzen fennakadás, mint máskor. Felkészültem. A válasz eléggé savanyú, elutasító volt, a klasszikus hol, mikor, kivel, mivel-vicc volt. Nem akart velem szeretkezni, mert ne sokkal azelőtt mással volt. Nagyon megalázó helyzetnek éreztem. Szorongva azt mondtam, hogy az ágyon amúgy is sok holmi van és nincs időnk onnan mindent lepakolni. Majd máskor. Az arca meg se rezzent, de nem bírtam már a szemébe nézni, nem mertem szememmel éreztetni vele, hogy tudtam, mi nyomja a lelkét. Ki itt a bűnös? Délután hatóra elmúlt. Együtt léptünk ki a műteremből, mindent alaposan megnéztem magamnak, mintha utoljára tennék ott látogatást. Kihoztam a kerékpárját, aztán bezárta a rácsot, félszegen elváltunk, én balra, ő sietve az Iskola utca felé vette útját. Kihez siet ilyenkor egy nő. Még azt is mondta, annyit üljek amennyit akarok, ne siessek haza, mert tudja, hogy szeretem Jánoséknál. Kábultan mentem a Kossuth utcán, valamit sejtettem, amit magamnak sem akartam bevallani, de most leírom: éreztem, hogy megcsal ezen az estén is, talán utoljára.
Sokat kellett várni a megállóban. Legalább egy félórát. Egy nejlontasakban hoztam a szerszámokat, felraktam az asztalra a festékterítő márványlap mellé. Valószínűleg attól lett festékes, mert a nadrágom csupa fekete lett, amíg Jánosékhoz értem. A műterem előtt elbúcsúztunk, én szaladtam a buszhoz a főtérre, ő meg haza. Amott nagyon hamar eltelt az idő, közben megérkezett a szerelő is, megjavította a hűtőszekrényt. Megnéztem a barátunk legújabb filmjét, megittunk egy finom sört, majd vajaskenyeret sok vereshagymával. Aztán 11 után nagy nehezen elbúcsúztunk, a folyósón tovább beszélgettünk és lassan hazafelé ballagtam. Egész végig az járt a fejemben, hol lehet ez az istenadta nő. Nem mertem felhívni késő este, nehogy a telefont más vegye fel, vagy kinyomja.
Nehezen aludtam, mindenem fájt, főleg a hátam. Ezért úgy döntöttem, hogy a földre terítek, és ott alszom. Reggel valamelyest kábultan ébredtem. Egész éjjel rémálmokkal kellett megküzdenem, Felhívtam a kedvesem délben telefonon, még félálomban volt. Azt mondta, 11-ig aludt, mert az éjjel bulizni volt. Hangja pihent volt, halk és nyugodt, kissé szomorú, mondhatni óvatos is. Ritkán szokott délig aludni, általában a hosszú vonatozás után, meg ha sokáig fennmaradtunk és hajnalig kedveskedtünk egymásnak. Feltevésem beigazolódott, amíg én kisgyereket látogani voltam, addig ő Zsolttal töltötte a nap hátralevő részét, az éjszakát. És le is feküdt vele, hencegte, de én hittem neki. Amint azt nekem félszájjal bevallotta, elment hozzá, aztán söröztek, majd hazamentek és ágyba vitte a kis barátját. Kuncogott azon, hogy milyen furcsa mással szeretkezni és megmutatta, hogyan csókolódzik az új fiúja.

Szerelem külhonban

Sandra Kellein

Az én kínaim. Délután jött, villamossal érkezett. Mivel nem volt zöld teám, ami szerintem túlságosan szénaillatú, ásványvízzel kínáltam. Szembe velem himbálódzott a széken előre-hátra, és amikor véletlenül egymásra pillantottunk, majdnem elvesztette az egyensúlyát. Időnként hörpintett a vízből és szorosan fogta a poharat.
– I don’t understand, mondta, amikor megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy úgy bánjon velem, mint egy japán nővel, és ettől kezdve nagyon kérem, bármilyen értekezés kézmozdulatokkal és szemekkel történjen.
Talán még nem akadtam rá a megfelelő emberekre. Habár minden fontosabb érzést már egyszer megismertem, bizonyos gondolatok és belső érzések, úgy tűnik, egy nagy szobai párologtatón át állandóan elillantak. A kínai újabb tapasztalatok ígéretét hozta.
Az első testi érintkezésünk a lakásom ablakában történt, miközben a ház előtti kerthelyiségben levő vidám társaságra bámultunk le némán. Akkor álltam fel az asztaltól, amikor feltűnt, hogy a kínai újra és újra azon próbálkozik, hogy angolul beszéljen velem. Nem mintha nem tudnék angolul, szó se róla, de eldöntöttem, hogy közlésünket szavak nélkül fogjuk lebonyolítani. Ott állt mögöttem és átfogott a karjával.
Érdekes, gondoltam, úgy tűnik, bizonyos lokálokban természetes dolog az, hogy a vendégek kutyáinak egy tálban vizet adnak, ezzel szemben más helyeken egyáltalán nem.
Egy férfi a kertben éppen azon volt, hogy beszédet tartson, és egy csau-csau mohón lefetyelt egy alumíniumtálból azzal a kékeslila nyelvével. Kint nagyon meleg volt, a lakásomban fenn azonban kellemesen hűvös. Csupán a fürdőszobában lehetett látni a csapon néhány lerakódott vízcseppet.
Az én kínaim hangtalanul lélegzett, mindenhol megérintette a testemet úgy, hogy örömmel mentem vele a díványra. Meglepő volt látni, hogy a kínai alakja alig különbözött más férfitestektől. A szőrzetét kivéve, ami a szokásos helyeken megvolt ugyan, eddig simának és meztelennek tűnt. Mozdulatai halkak voltak és véletlenszerűek. Tudtam, hogy fontos tapasztalat lesz. A kertben az emberek elkezdték tapsolni a beszédet, amit egy idő után már nem követtem figyelmesen.
Az én kínaim rendkívül gyengéd volt. Nyelvével egészen csodálatos dolgokat művelt, a fülem körül lebegtette, és a kezeit is értőn használta. Behunytam a szemem. Amikor kinyitottam, a koncentráló arckifejezését láttam. Hamarosan teljesen kigombolta a ruhámat, és a felsőrész pántjait úgy lehajtotta, hogy kis időre mozdítani sem bírtam a karjaimat. Eldöntöttem, hogy halk hangokat fogok hallatni.
A nadrágszíjak nagy robajjal hulltak a deszkapadlóra a kanapé elé. Amint a kínai és én teljesen meztelenek voltunk, elkezdtem hozzádörgölődzni a testemmel. A kertben a társaság nekifogott énekelni, egy népdalt. Minket nem zavart.
Nem tudtam, hogy a kínaiak szívesen csókolódznak. A bőre sem volt sárga, inkább világos olívzöld. Tudta, hogyan kell rámfigyelnie. A fejem fölött simogatta a karjaimat és hálás volt, amint viszonoztam. Vidámak ám ezek a kis barátságos ferdeszemek.
Itt volt ez a férfi mellettem, és úgy körbefont, hogy föléje kerekedtem. Most a fejemre helyezte a levetett ruhámat, majd a testét is. Nem néztem sehova, néha a fülembe zsongtak a kertből a dalok. De mi hangosabban daloltunk. Amikor már bennem volt, elfelejtettem a gyeplőt rángatni. Majd a csend, szorosan egymás mellett.
És az emberek amúgy tobzódtak zajos hagjukkal, a poharak élesen csattogtak. Utánamentem az ablakhoz. Nevetve néztünk lefelé. Az emberek el voltak telve a vasárnaptól. Ringatóztak, egyesek karon ragadták egymást, ingadozva és hajladozva. És néhány nő meg férfi felpillantott, mintha csak azért kutattak volna utánunk, hogy felfedezzük őket.
Az én kínaimmal elvonultunk az ablaktól. A díványhozhoz mentünk. Amikor már rajtam guggolt, tudtam, miért tettük ezt. És még jobb volt, azokkal együtt ott kint, akik csak énekeltek és ittak. Tetszett nekem végigvezetni őt magamon, mindent megosztani vele. A díványon olyan kellemes meleg volt, hogy neki felforrt a vére. Lapos szemhéjai remegtek, nem szólt egy szót sem. Nekem valósággal zsongott az altestem. Belemarkoltam, és ő akarta, mind. De rám gondolt, öreg gyermekre. Háton csúsztatott befelé a díványon, védve, fejem hátravetve. Széttárta a lábaim, beleduruzsolt, figyelt. És megnőtt bennem, erős lett és én egészen elgyengültem, szinte megfiatalodtam.
Azok meg közben énekeltek. Egészen hangosan és élesen, azok ott lenn. Ha a sógornál ülök elöl, ordított fel valaki: de a hangjegyek hidegen hagytak. Fenn a sárga kocsiban – dalolták tovább, ő fölkelt és furcsán nevetve kivonult a testemből, hátralépett, arrábbment a vízcsapokig, a gyöngyöző vízhez és megmosdott. Én csak feküdtem.
Nevetve jött vissza oda ruhában, ahol én feküdtem. Úgy tűnt, a lapos szemhéjak alatt a szemek valahol messze járnak. Lentről ezek énekeltek nekünk, és ő gyakorlottan csókolt meg, kínaiul, majd elment. Azok ott lenn harsányan énekeltek, mint azelőtt.
A mi családunkban a társaságok annyira hangosak voltak, hogy ott nem egy szót sem értettem. Milyen távoli, amire nekem gondolnom kellett; aztán gyorsan felöltöztem: ruhát akartam tenni a testemre, oda, ahová ő olyan könnyedén behatolt. A ruhákat csak úgy magamra kaptam, és kiszaladtam az ajtóig, a perzselő levegőre. Át az utca tömegén, és ezen a kerten, ahol az emberek még mindig énekeltek, poharakkal meg kancsókkal koccintottak. A párás napon támolyogtam, az erdőbe akartam menni, a fák közé, ahol több a nyugalom. Egy repülőgép keresztalakú sugárcsíkja gorombán nyúlt végig az égen és szúrta a szemem, a tűző nappal együtt, ami túl forró volt ahhoz, hogy kellemes legyen. Olyan, ami a légkört is megváltoztatja a levegővel együtt, amelyben túl sok minden lebeg. Ott az erdőben csendben felkuporodtam egy padra, hogy ne halljam többé a számtalan bennem dúló dalt. Akkor tudtam már, hogy a kereszt, amit egymáson fekve férfi és nő alkotnak az, amit otrombán az égre írt egy vadászgép, és ami ott oly lassan szertefoszlott. A dalok halkan tovább énekeltek bennem és nemsokára hangosabbak és erőteljesebbek lettek. Akkor felemeltem mindkét kezem és a combjaim közé tettem. Csak támaszkodni akartam és mindig ezt a szöveget kellett mormolnom és a kezeimet közétenni és szembe vele. Ahol megszűnik a dobogás. A padon ide-oda ringatóztam, a hátának dörgölődztem. És folyton mondtam a szöveget, ami eszembe jutott, és mindet újra meg újra össze kellett raknom. Egyesíts, haza, mondtam, mindenek felett, ezt mondtam és a kezek, amelyek hozzám tartóztak, megsimogattak ott, ahol én nem akartam, hogy tapintsam magam, szabadság, amit magamnak akartam volna, ezt énekeltem, és az emberek, akik arra jártak, megnéztek, mintha ők tudnák azt, hogy nekem igazam van, hogy nekem fáj – mintha ők már tudnák azt – és egyetértenének.

fordította Vakarcs Szilárd